Régi kertes házban lakunk, a hagyományos ún. Kádár-kockában, a régi faablakokon műanyag, belső tokozású, barna színű redőnyök vannak. Több évtizedig szolgáltak a redőnyeink, de az idő vasfoga, meg az amortizáció kikezdte először az egyiket, aztán a másikat is. Az első esetben a redőnyzsinór szakadt el, a redőnyt nem lehetett felhúzni. Mivel a helyiségben több ablak nincs, elég bosszantó volt a sötétben maradni. Tehát olyan szakembert kerestünk, akivel a redőny javítás gyorsan meglesz.

Redőnyös ajánlat

Szomszédunk az Árny-Véd Kft.-t ajánlotta, telefonszámot is adott. Neki már modern, speciális, motorral mozgatott redőnyöket készítettek, minőségi munkának tűnt. Persze nekünk elég a kézzel mozgatható típus is, régivágásúak vagyunk. Fel is hívtuk a redőnyösöket, jeleztük a hibát, akik amilyen hamar tudtak, jöttek is redőnyt javítani. Mondták ez egy gyakran előforduló hiba, az elhárítás nekik rutinmunka, és a gyors redőny javítás ára Budapesten sem vészesen sok.

Kicserélték a gurtnit, tanácsukra átnézettük velük a többit, azokat is javasolták cserélni. Hallgattunk rájuk. Közben megjegyezték, hogy ezekkel a redőnyökkel már minden nap ajándéknak tekinthető, ugyan szívósak-tartósak, de valószínűleg lesznek a közeljövőben más bajok is. Hiába, a több évtized azért a régi, szerintünk sokszor minőségibb eszközöknek is hosszú idő. Egyelőre azonban nem akartuk nagyobb költségekbe verni magunkat, elhalasztottuk a beavatkozást. Itt nem hallgattunk rájuk, ami hiba volt, mert pár héttel később a másik redőny is megadta magát.

Természetesen ismét az árnyvédes redőnyjavítókat hívtuk, akik elmondták, sajnos ezt a redőnyt már nem nagyon lehet javítani, mert annyira régi, hogy alkatrész sincs hozzá. Lehetne kicsit barkácsolgatni, toldozni-foldozni, valahogyan működésre bírni, de igazából az csak némi haladékot adna. Habár szűkösek az anyagi kereteink, meg kicsit idegenkedünk a modern dolgoktól, mégis rászántuk magukat, de egyelőre csak ezt az egy redőnyt cseréltettük ki. A redőnyösök gyors, korrekt munkát végeztek, annyira nem is üt el az új redőny a régiektől. Ajánlanám Őket mindenkinek, weboldaluk: www.redony-ajto.hu